Bacsóné Szabó Tímea



“Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan...” – avagy hogyan meséljünk gyermekeinknek?

Ez a rövid áttekintés a mesélés személyiségre gyakorolt fejlesztő hatását, az érzelmi intelligencia mesék által történő fejlesztésének jelentőségét, valamint a mesélés ideális körülményeit kívánja bemutatni, egyetértve Kádár Annamária pszichológussal.

Ma már szinte minden szülő számára ismeretes, hogy a mindennapi meséléssel, nemcsak a gyermek szókincsét, képzeletvilágát, hanem személyiségük fejlesztését is elősegítjük ...

Az “Érzelmi és esztétikai nevelés a kompetenciák tükrében” című munkámban már szó esett az érzelmi intelligencia fogalmáról, mely az érzelmi és önkontroll funkciókat, valamint a belső, személyes harmónia megteremtéséhez elengedhetetlen készségeket jelenti. Az érzelmi intelligencia és nevelés legelső színtere a család. Itt alapozódnak meg azok a készségek és képességek melyek további kibontakoztatása az óvoda és az iskola feladata. A mesélés által a mindennapok történéseit, nehézségeit oly módon közvetítjük a gyermek felé, amely által olyan tapasztalatokat szerez, amelyre a valóság által létrehozott helyzetekben soha sem lenne lehetőség. A mese az érzelmi biztonság megteremtésének olyan sajátos eszköze, amely által a mesét hallgató gyermek annak az élményét éli meg, a szóbeli közlés által, hogy a nehézségek önmagunk által legyőzhetők, s a négy sarkából felfordult világban is lehetséges rendet teremteni. A mesélés által tehát a belső érzelmi biztonságot adjuk meg az azt hallgató gyermeknek. Napjainkban sajnálatos módon a gyerekek zöme már alig hallgat élő szóban elmondott mesét otthon, a szüleitől. Ezáltal lassan elfelejtődnek, kikopnak azok az évszázadok óta kialakult szokások, mellyel a mesélés sajátos, egyedi és megismételhetetlen pillanatokat adhat gyermeknek és szülőnek egyaránt.

A mesemondás megköveteli, hogy mindig olyan rítusokhoz kötődjön, amely előkészíti “díszbe öltözteti” a napnak azt a részét, amelynek során a gyermek felkészülhet arra a minőségileg más élményre, amelynek során előhívhatja legbelsőbb élményeit. A legjobb, ha mindig ugyanabban az időben, meghatározott "rendben" készülünk a mesemondásra. A nap lezárásaként megélt mesélés a legjobb, de bármikor teremthetünk erre alkalmas helyzetet. Kisebb gyermekeknél akár a délutáni alvás előtt is. A lényeg a meghitt hangulat megteremtése, valamint az erre szánt idő kialakítása. Gyorsan nem lehet mesélni, mert ekkor annak az élménye veszik el, amellyel a gyermek a belső képi megalkotást, a mese üzenetének feldolgozását dolgozza fel. A mese kiválasztása során nemcsak a gyermek életkori sajátosságaihoz kell alkalmazkodnunk (erről később még szó lesz), hanem a gyermek személyiségéhez és érzelemvilágához is. S itt eljutunk ahhoz a helyzethez, hogy vannak bizonyos időszakok, mikor egy-egy mesét többször is el kell mesélnünk a gyermeknek. A többször elmesélt történet során a gyermek szimbolikus úton próbál segítséget kapni belső problémájára. Pl. testvérszületés, oltás a doktor bácsitól, betegség során nehéz a keserű gyógyszert bevenni stb. Ekkor bár néha megerőltető, de tegyük meg, hogy újra és újra elmeséljük a kért történetet! Az élvezettel átadott mese az azt hallgató gyermek számára is élvezetet nyújt, míg az unottan, kötelességből átadott mese elveszi a gyermektől a meseélményt. A mese magyarázatával, értelmezésével sem tanácsos a gyermeket terhelni, mivel ez a belső képzeleti kép megalkotását akadályozza meg, s ezáltal elveszik magának a mesélésnek a lényege, a varázslat mellyel a mese üzenete a gyermekben megfogalmazódik. A mese végén a gyermek által spontán megfogalmazott kérdésekre természetesen válaszolni kell, de nem sietve, hanem erre időt szánva. Ezeknek a szabályoknak a figyelembevételével a gyermek és a szülő a nap befejezésének fénypontjává emelheti a mesélést, mindkettőjük számára. (Folytatjuk)